A zempléni hegyek közt megbúvó falu elején, a patak partján, a Solymos vára alatt kivételesen szép környezetben várjuk vendégeinknek. Nálunk személyre szabott az ellátás és biztosított a diszkrét és meghitt pihenés.
Kislányunk születése után családbarát körülményeket alakítottunk ki. Most a panzióból lakot álmodtunk. Nyolc szobánkat felújítottuk és egy wellness részleget is kialakítottunk. A szobáink egyedi berendezésűek és különlegesen díszítettek.
Szaunavilágunkban bio-, finn-, és infra szaunáink vannak. A bio- és finn szauna panoráma üvegén keresztül a szemközti erdőt és a hegy tetején lévő várat láthatjuk. Az infra szauna gyerekek számára is izgalmas színváltós csillagos égboltot rejt. A panoráma üvegeken keresztül mindig szem előtt vannak a játszadozó gyerekek is. A szaunáink fényterápiát is nyújtanak.
Tágas udvarunk a gyerekek biztonságos itt tartózkodását teszi lehetővé. A szülők nyugodtan pihenhetnek, mert az udvar és a játékok jól beláthatóak, elkerítettek. A meseházikó minden gyerek kedvence. A borospince elől a helyi borok kóstolgatása közben az apukák is tudnak vigyázni a kicsikre. A patakban szívesen pancsolnak kicsik és nagyok. A kis tóban sok hal van, mely etetésekor azok jól láthatóak. Az állatsimogatónkban sokféle háziállat lakik. Bundi, Eszter csacsi, Szörmi, Biri és Bari, Zsömle és a többiek mindig szívesen fogadják a kedves érdeklődőket, pláne, ha hoznak is nekik egy-két falatot is.
A házias ételeinket a konyhánkon a helyi termékekből főzzük. Klári a helyi ruszin specialitások mellett egyedi szezonális különlegességeket is készít. Borkóstoló mellett szívesen beszélget a házigazda a vendégekkel. A Polgármesterrel a faluséta is mindig érdekes.
Minden évszakban sok a látnivaló: várrom, aranybánya, források, túraútvonalak, tanösvény, tájház, templom, kiállítások, sok szép ünnep, helyi termékek, sajtműhely, szörpüzem, 5000 rózsa vannak helyben. A Zemplén csodái pedig elérhető távolságban vannak Komlóskától. Vendégeink mindig sietnek is vissza, mert itt szép szobákkal, finom ételekkel, különleges borokkal és szép szóval várjuk őket.
A panzió összesen: 28 fő elhelyezésére alkalmas. Mindegyik szobánk fürdőszobás, törölközővel felszerelt. A felújított szobákban, vízforraló, hajszárító, ruhaszárító található.
Szobáink száma: 13 db, ebből 7 db kétágyas szobát és egy családi szobát újítottunk fel.
Erkélyes felújított franciaágyas szobák száma: 4 db - ebből kettőben kihúzható kanapé is van, mely kettő tíz év alatti gyerekek elhelyezésére ideális.
Erkélyes sima 2 ágyas szobák (2 db franciaágyas, 2 db külön ágyas) szobák száma: 4 db - ezek a szobák nem pótágyazhatóak.
Emeleti franciaágyas szoba: 3 db - 1 db pótágyat tudunk elhelyezni ezekben a szobákban.
Emeleti 2 ágyas (külön ágyas) szoba: 1 db - nem pótágyazható.
Családi szoba (2 felnőtt + 2 gyerek részére): 1 db.
Ellátás
Az ár a reggelit tartalmazza. Éttermünkben ebéd és vacsora is elérhető.
Szolgáltatások
Borkóstolás, étterem, fürdőszobás szobák, ingyenes Internet hozzáférés, ingyenes parkolás, játszótér, gyermekjátszó, nemdohányzó szobák, svédasztalos reggeli, szauna, TV a szobában, Wi-Fi internet hozzáférés, családbarát, bababarát, SZÉP kártya elfogadás.
Új szolgáltatásunk: szaunavilág: infra, finn, bio, pihenőrészleggel.
Megközelíthetőség
Autóval: 37 sz. főútvonalon, Tolcsva irányába, majd Erdőhorvátin keresztül találnak Komlóskára.
Vonattal: Olaszliszka-Tolcsva megállóhelyen, majd autóbusszal Komlóskáig.
Térkép
Programok
Többféle programlehetőség van. Túraútvonalak: Kék túra, Telér Tanösvény, Rákóczi túra, Szent Erzsébet zarándokút.
Gasztrotúrák a faluban: kecskesajtüzem, ahol sajtot is lehet készíteni. Helyi szörp, lé üzem megtekintése.
Látogassa meg a környékbeli várakat: Füzér, Sárospatak, Szerencs, Boldogkőváralja, Regéc.